Cage

Éjjel a szakadó eső hangjára keltem. A villámok fénye bevilágította a szobát, egy pillanatra nappali világosságot adva neki, az ég pedig hangosan dörgött. Tudtam, hogy most egy ideig úgysem fogok tudni visszaaludni, így inkább felkeltem az ágyból és az ablakhoz sétáltam.

Az úttest két oldalán patakokban folyt a víz, jóformán semmit sem lehetett látni, úgy ömlött az eső. Csodálattal figyeltem a vihart, ami annyira erős volt, hogy úgy éreztem, mindenek felett áll. A természet varázslatos. Olyan dolgokra képes, amire az ember nem. Egyszerűen nem lehet szavakba önteni.

Percekig csak vágyakozva néztem az ablakon lecsordogáló vízcseppeket, majd rájöttem, hogy nincs semmi akadálya annak, hogy éjszaka közepén kimenjek az esőbe. Ezt eddig nem igazán volt alkalmam megtenni, mert ahol a szüleim élnek, nem túl biztonságos a környék.

Elfordultam az ablaktól és nagy lendülettel a lépcsőház felé indultam. Mintha nem is most keltem volna fel. Az eső számomra nem komor és lehangoló volt, hanem élettel töltött fel. Megvan a maga szédítő varázsa.

Lerohantam a földszintre, majd kinyitottam az ajtót, ezzel beengedve a tomboló vihar hangjait. Mivel nem akartam az egész lakosságot felkelteni, nem időztem sokáig, hamarosan már kint is voltam. Elég volt hozzá fél perc, hogy teljesen elázzak. A ruhámból már csavarni lehetett volna a vizet, én mégsem fordultam vissza. Élveztem.

Tettem egy kört a háztömb körül. Leírhatatlan érzés volt, ahogy a friss levegő beáramlott a tüdőmbe, a hideg pedig csípte a vizes bőrömet. Nagyokat lélegeztem, hogy minél jobban magamba tudjam szívni az eső illatát. Nem éreztem ilyen jól magam, mióta eljöttem otthonról. Kicsit nyomasztó egyedül lakni, nincs, aki otthon várjon és akivel beszélgethetek. Tudtam, hogy ez idővel úgyis változni fog, ha megismerek új embereket és szerzek barátokat is, azonban addig nem nagyon tudok mit tenni.

Út közben – nem meglepő módon – senkivel sem futottam össze, de ez nem adott okot félelemre, a vihar furcsa mód biztonságot adott azzal, ahogy körbe ölelt.

Amikor visszaértem a bejárathoz úgy éreztem, mintha ezerszer könnyebb lennék, mint amikor elindultam. Hát, valójában pedig olyan mennyiségű víz gyűlt össze a ruháimban, mintha ezzel együtt beleestem volna a tóba.

Csendben felsétáltam a lakásomba és első dolgom volt, hogy levegyem és kiterítsem a vizes ruháimat. Megtörölköztem, felkaptam egy száraz pólót, aztán amint lefeküdtem, pillanatokon belül el is aludtam.

Reggel kipihenten ébredtem. Ennek ellenére percekig csak feküdtem az ágyban, a plafont bámulva. Újra és újra visszajátszottam magamban az éjszakát. Az esőt. Imádom.

Már-már örömmel indultam dolgozni. Felvettem a tegnap kikészített pizzériás pólómat és egy rövidnadrágot, majd pillanatnyi gondolkodás után kivettem a szekrényemből egy pulcsit is. Bár tudtam, hogy nem fogok fázni, inkább magammal vittem. Ki tudja mire kellhet még.

Lesiettem a pár házzal arrébb lévő pékségbe, hogy vegyek magamnak valamit reggelire. Hosszú volt a sor, de így legalább volt időm megnézni a kínálatot. Amikor sorra kerültem, kértem egy eperlekváros croissant-t és ebédre egy szendvicset, hogy legyen mit út közben ennem.

Kifelé menet összefutottam a szomszédommal, Jake-kel, de most nem álltam le vele beszélgetni, ugyanis indulnom kellett.

Mivel a reggel nem lenne túl forgalmas időszak egy pizzériában, ezért csak 10-kor nyit az étterem, így én is akkorra mentem. Tudom, hogy a műszakom csak 11-től kezdődik, de addig is meg akartam ismerni a helyet, ahol dolgozom.

Páran már voltak bent a futárok közül is, két körülbelül velem egykorú srác és egy középkorú férfi. Belépve köszöntem nekik, majd tétován a fiúk felé sétáltam.

-Sziasztok! Cage vagyok – mutatkoztam be óvatosan.

-Én Robin, ő pedig Alex – nyújtotta készségesen a kezét az alacsonyabbik fiú. Egy pillanatra még levegőt is elfelejtettem venni. Kikerekedett szemmel bámultam a felém nyúló kezet. Nem foghatom meg. Villámgyorsan átgondoltam a dolgot, majd rendeztem az arcvonásimat és reménykedtem, hogy nem vettek észre semmit a rémületemből.

-Bocs, csak most ettem és még nem mostam kezet – rögtönöztem gyorsan. – Hol van a mosdó?

-Arra – mutatták az irányt, én pedig megköszöntem és gyorsan leléptem. A hideg csapra támaszkodva néztem bele a tükörképem feketének tűnő szemébe. Ez nem fordulhat elő még egyszer. Végignéztem magamon. Az arcom még kicsit sápadt volt a pillanatnyi ijedtségtől, ezt a fekete-piros hajam csak még jobban kiemelte. Minden más rendben volt. Külsőre legalábbis.

Na jó, fel kell készülnöm a hasonló helyzetekre. Nyilvánvaló, hogy a kézfogás elkerülhetetlen. Ilyen és ehhez hasonló indokokkal nem fogok tudni sokáig kitérni előle. Egyelőre ötletem sem volt, hogy ezt hogyan tudnám megoldani, de majd otthon még gondolkozom.

Nem maradhatok itt tovább, feltűnő lenne a távollétem. Megmostam hideg vízzel az arcom, hogy egy kicsit visszatérjen belé az élet. Lehunyt szemmel idéztem vissza az estét, amitől máris jobban éreztem magam. Legfontosabb a nyugalom. Akkor nem történhet baj. Utoljára belenéztem a tükörbe, majd elhagytam a helyiséget.

-Te tegnap jöttél, igaz? Előtte még nem láttunk itt téged – nézett rám Alex. Neki is fekete haja volt, mint nekem, de az övébe nem keveredtek piros csíkok.

-Igen, most költöztem – bólintottam és nekidőltem egy asztalnak. Próbáltam lazának és természetesnek tűnni, de ez nem volt olyan egyszerű.

-És eddig hogy tetszik? – kérdezte Robin.

-Nagyon jó – mosolyodtam el. – Szép kis város, mégis tele van élettel.

-Jaja. És még nem láttad mi van itt péntek este – nézett össze a két barát sokat sejtetően. – Minden második ember buli szervez, baromi jó hangulat van. Bár a nyári szünet amúgy is egy mozgalmasabb időszak ilyen téren, szinte minden napra találsz magadnak programot, ha keresel, de a péntek az azért mégis péntek marad – bólogatott teljes átéléssel. Alex helyeselt a barátja szavaira, majd lepacsiztak egymással. Kicsit irigykedve néztem rájuk emiatt. Nekem ezt szinte lehetetlen lehetne kivitelezni. Semmi fizikai kontaktus. Ez a szabály.

-Amúgy menő a hajad – jegyezte meg Alex mellékesen. Fejben már azt tervezte, hogy neki vajon hogy állna. Biztos vagyok ebben, ugyanis eközben beletúrt a saját hajába.

-Köszi – biccentettem felé finoman. A továbbiakban észrevettem, ahogy többször is felém néz. Pontosan tudom ennek az okát, hiszen korábban is volt már rá példa. Megszokta, hogy itt ő a legnépszerűbb, vetélytársat látott bennem.

Hamarosan eljött a 11 óra, amikor is szépen lassan felbomlott a csapat, ahogy kaptuk a megrendeléseket. Nem kellett tovább állnom Alex irigykedő pillantásait.

A fiúk után én is kaptam feladatot, így autóba ülhettem és elindultam. Ilyenkor, dél körül leginkább a belvárosi részen kellett oda-vissza mászkálni, csak néha-néha voltak kicsit kijjebbi címek is.

Ugyanakkor végeztem, mint tegnap. Nem vártam meg, hogy a srácok is visszaérjenek, egyedül indultam útnak. Elgondolkoztam rajta, hogy sétálok egy kört az egész napos autózás után és megnézem, miről beszéltek délelőtt Robinék. De mivel sosem voltam az a bulizós fajta, inkább elvetettem ezt az ötletet. Veszélyes is lehet.

Elköszöntem a bent tartózkodó emberektől, majd a pizzéria ajtaját kilökve a kocsimhoz indultam. Beültem, elfordítottam a kulcsot, mire beindult a motor.

Nem volt csúcsforgalom, de elég sok autó volt az utakon, most kezdődött meg az esti élet a városban. Az egyik zebránál lassítottam, hogy átengedjek egy járókelőt. Amikor látta, hogy elengedem, először rám nézett, hogy biztos legyen benne, tényleg megállok, aztán megköszönte, és a földet nézve sietősen az út túloldalára ment. Csak egy pillanatig láttam az arcát. Amíg rám nézett. De ez mindenhez elég volt. Gyorsan végig néztem rajta, nem volt sok idő, mégis meg tudtam jegyezni őt. Nem lehetett több 17-nél, ujjatlan kék felső volt rajta, ami alól vékony csíkban kilátszott a dereka. Rövidnadrágja fekete, az alja szándékosan olyan volt, mintha el lenne szakadva. Erős smink takarta arcát, haja hosszú, enyhén hullámos és természetesen szőke. Látszott, hogy valószínűleg ő elég menőnek számít a barátnői és a fiúk körében is. Az öltözködése és a sminkje is ezt mutatta, ezenkívül magabiztosan lépkedett az úton, mint aki pontosan tisztában van vele, hogy milyen adottságai vannak. De az is lehet, hogy mindezt csak én látom. Mégis pontosan tudom, hogy így van.

Hangos dudaszóra tértem magamhoz. Mögöttem már állt a sor, és lehúzott ablakoknál kiabáltak nekem mindenfélét az emberek. Észbe kaptam, rögtön a gázra léptem és egy mellékutcába érve lekanyarodtam. Itt hamar találtam parkolóhelyet, ahol ott tudtam hagyni a kocsit. Hátranyúlva felkaptam az ülésről a reggel odadobott pulcsit és magamra kaptam. A kapucnit a fejemre húzva zártam be az autót, és sietős léptekkel arra felé mentem, amerre a lány is.

Lehet, hogy őrült vagyok, lehet, hogy hülyeség, amit most teszek, és lehet, hogy semmi értelme, de gondolkodás nélkül, ösztönösen cselekedtem. Én is átmentem a zebrán, és mint egy nyomozó kutya, aki szagot fogott, az ismeretlen lány nyomába eredtem. Már nem láttam őt, hiszen rég eltűnt valahol, de a megérzéseimet követve haladtam a járdán. Ő a magassarkúja miatt nem tudott olyan gyorsan haladni, én jóval gyorsabb voltam nála, ezért egy idő után megláttam őt a távolban. Még egy picit közelebb mentem, de tisztes távolságot tartva tőle haladtam tovább. Pár utcát még mentünk, aztán ő bement egy ajtón. Szerencsére az nem egy lépcsőház ajtaja volt, hanem egy ingyenes szórakozóhelyé, mint leolvastam a tábláról.

Megszeppenve álltam meg az ajtóban. Mint aki falnak ütközött. Azt gondoltam, hogy nem haza megy, de a meggondolatlanságom miatt nem készültem fel rá, hogy hova is megyünk. Vagy pontosabban, megy.

-Mi az, nem mersz bemenni? - röhögött ki egy fiúcsapat és belökték az ajtót. Mindenki végigmért, ahogy elhaladt mellettem. Frusztráló volt a tekintetük. Amikor az utolsó is bement, én is erőt vettem magamon, és beléptem az elsötétített terembe. Színes fények világítottak, mégsem lehetett tisztán látni, mert arra nem volt elég, hogy az arcokat is fel lehessen mérni távolról. Hangos zene szólt, mindenhol emberek táncoltak vagy ittak. A sarkokban enyelgő párok, füst és alkohol szag. Meg persze meleg, mivel nem jutott be sok levegő. A pulcsimat nem vettem le, nem akartam beégni a pizzériás pólóval. Csak a kapucnit toltam le a fejemről.

Keresni kezdtem a lányt. Nehéz feladat volt, mivel rengeteg inger ért egyszerre. A tömeg, a zene és az idegen környezet is mind hátráltatott. Igyekeztem lenyugodni, és kizárni a fejemből az embereket. A bárpulthoz vergődtem, hogy kérjek egy italt.

-Jó estét - kiabáltam túl a zenét. - Vörösbor van? - kérdeztem reménykedve.

-Van - felelte unottan a csapos, mint aki nem érti, ez a kérdés hogy merülhetett fel egyáltalán bennem.

-Akkor azt kérnék – feleltem, tudomásul sem vége a bunkó viselkedést. A zsebemből előhalásztam valamennyi pénzt, és kifizettem. Az italba kortyolva végre lenyugodtam. Ez igazán hiányzott. Most tudatosult bennem igazán, hogy milyen hülye vagyok. Odamenjek hozzá? Megszólítsam? Mit mondjak neki? Nem tudtam mit csináljak, eközben pedig folyamatosan kerestem őt a szememmel. Nehéz feladatnak bizonyult, mivel tényleg nagyon sokan voltak.

Eszembe jutottak Robin szavai, miszerint a péntek a legdurvább időszak ilyen téren. Hát, szerintem nem tévedett. A hangulat már most a tetőfokára hágott, pedig még csak alig nyolc óra volt.

Tekintetemmel végre megtaláltam őt. Egy nagyobb csapat lány között volt, jókedvűen nevetett és ivott velük. Meg a többi csajjal együtt táncoltak, meglehetősen jól néztek ki. Ez a többi fiúnak is feltűnt, egyre többen sereglettek köréjük. A világért nem vettem volna le a szemem arról a lányról. A többiek nem érdekeltek. Láttam, hogy valamit mond nekik, majd utat törve magának elindult felém. Vagyis nem pont felém, csak ebbe az irányba, gondolom, hogy vigyen mindenkinek egy újabb kör italt. Még mindig mosolygott. És nagyon jól állt neki. Kár, hogy rajta volt egy kiló smink.

Néztem, ahogy megáll mellettem, és várja, hogy a pultos vele is foglalkozzon. Az asztallapra könyökölt, magabiztos arcifejezése volt, ugyanakkor nem nagyképű, hanem csak egyszerűen szép. Nagyon szép. Csak rá koncentráltam. Most egész közel volt hozzám, így sok dolgot megtudhattam róla. Érdekes volt. Addig bámultam, hogy teljesen elfeledkeztem magamról, arra eszméltem, hogy már nem csak oldalról nézem az arcát, hanem egyenesen a sötétkék szemébe nézek. Zavartan pislogtam párat, hogy eltűnjön a köd a szemem elől.

-Szia. Tudsz egy kicsit segíteni? Nem tudom elvinni egyedül az összes poharat - mondta, az asztalon lévő hét pohárra mutatva.

-Persze - válaszoltam rögtön.

-Köszi - mosolygott rám. Ez is nagyon édes. Viszonoztam a mosolyát, de csak óvatosan, nem akartam többet megmutatni a kelleténél.

-Mi a neved? - bukott ki belőlem. Meg kell tudnom. Tudni akarok róla mindent.

-Selena - válaszolt kicsit meghökkenve, bizonytalanul. Nem tudom mi lepte meg a kérdésemben, az, hogy érdekel, vagy az, hogy még nem tudom. De egy pillanatra nem vetette le az álarcát. Megszokta az érdeklődést. Talán csak az illem miatt, talán tényleg érdekelte, de visszakérdezett. - És téged, hogy hívnak?

-Cage - mondtam. Egy bólintással nyugtázta, aztán elővette a pénztárcáját, hogy kifizesse az italokat. Ezzel együtt kiesett a különböző kártyáit tartalmazó tárca is. Ezt persze rögtön észrevette, így fel is kapta a földről és visszatette a zsebébe. Miután fizetett, a kezébe vett három poharat, én megfogtam a maradék négyet. Ő ment előttem, én pedig követtem.

Amikor a társasághoz értünk, átadta a poharakat három másik lánynak, háromnak pedig én. A lányok ezt vihogva fogadták és megpróbáltak minél közelebb nyomulni hozzám. Igyekeztem kedvesen elutasító maradni, majd a negyedik poharat Selena kezébe adtam. Közben (merő véletlenségből) egy picit összeért a kezünk. Olyan gyorsan rántottam el a kezem, hogy majdnem kiömlött a pohár tartalma a földre.

-Jól vagy? - kérdeztem kicsit rémülten. Nem akartam bántani.

-Persze - válaszolta értetlenül és felvonta a szemöldökét. Hanyag arckifejezést vett fel, lenézően nézett rám. De tudom, hogy ez azért van, mert más is látja őt. Lassú mosolyra húztam ajkaim.

-Akkor jó. Én szerintem megyek is - mondtam, és elköszöntem tőle. Viselkedése megváltozott, nem tűnt úgy, mintha érdeklődne irántam. Vetettem rá még egy utolsó pillantást és megfordultam. Zsebre dugott kézzel sétáltam el tőlük, miközben hallottam, ahogy a lányok sugdolózva és nevetve beszélgetnek mögöttem és rólam.

Kimentem a tömegből és ki a teremből is. Ahogy az idefelé sejtettem, odakint már javában esett az eső. Megint.

Könyveim